2011. május 29., vasárnap

Gyereknapi tortácska

A történet ott kezdődik hogy nagyon rosszul indult a mai reggel,sőt mondhatni szörnyen.Feszültségoldásképp találtam ki hogy süssünk gyereknapi tortát, a sütés-főzés nekem felér egy nyugtatóval.Bele is kezdtünk,a gyerekek nagyon lelkesek voltak,és volt is segítségem mindaddig amíg papa ki nem ejtette a két bűvös szót(papáék a szomszédban laknak),Barkas és kosáros.A kicsi fiamnak mindegy hova megy ha a Barkasba ülhet, Amika pedig azért örült mert Kosároson cseresznyefa van. Mire kettőt pislogtam már el is tüntek a konyhából. Ha már szörnyen indult a nap,gondoltam kell némi kényeztetés nekem is,így gluténmentesre csináltam a tortácskát.
A piskóta receptjét Kávé és csoki-nál találtam,nagyon finom lett. Csokikrémesre kérték a gyerekek,ez nálam Maci dobostortakrémjét jelenti,de most direkt tejcsokival csináltam,kíváncsi voltam milyen lesz vele,eszméletlen finom lett.Semmi extra egyébként,háromba vágtam a piskótát,megkentem a krémmel kívül-belül és kidíszítettem. A gyerekeknek nagyon tetszett,a neveiket megkapták,az volt az első amit megettek róla.Szerintem aranyos lett és nagyon finom.

Piskóta hozzávalói:
  5 tojás
  5 evőkanál forró víz
 125 g nádcukor
 125 g  Schar Mix B
  késhegynyi sütőpor

Elkészítés:

A sütőt 175 fokra előmelegítjük.A tojások sárgáját a cukorral,forró vízzel jó habosra kikevertem,majd a sütőporral vegyített lisztet hozzáadtam fokozatosan,és összekevertem,én ezt a robotgéppel csináltam.A tojásfehérjét felvertem,és óvatosan hozzáforgattam a masszához.Nekem 19 cm átmérőjű formám volt,aljára sütőpapírt raktam és a massza 3/4-ét beleöntöttem.Anita azt írja ez a mennyiség egy 26 cm-es formához elég,én jó  magas tortát akartam azért csináltam így. 20-30 perc sütés kell neki,sajna nem figyeltem az időt,tűpróba segít eldönteni jó e már.Miután kihűlt háromba vágtam a piskótát.

Krém: én feleztem a mennyiséget,ezt írom ide,plusz kihagytam a rumot és tejcsokival csináltam
2 egész tojás
10 deka kristálycukor
10 deka tejcsoki
10 deka vaj

A  csokit felolvasztottam vízgőz felett. A tojást a cukorral kikevertem géppel,és gőz felett szintén géppel jó habosra vertem.Utána belekevertem a csokit és majdnem meg is ettem azon nyomban annyira finom volt.
Hűtőbe tettem hűlni és mikor lehűlt azután kevertem hozzá a szoba hőmérsékletű vajat.

A lapokat megkentem a krémmel,majd kívül is és jöhetett a díszítés.

2011. május 13., péntek

Baconos hagymatorta


Eredetileg Limara napraforgóját akartam megsütni,de nem volt elég Schar Mix B lisztem,így köles és sárgaborsó liszttel pótoltam a maradékot.Viszont így nagyon nehezen tudtam kinyújtani a tésztát,tört,szakadozott,egyértelmű volt hogy ebből nem lesz  napraforgó.Eszembe jutott a baconos hagymatorta,amit még nem próbáltam ki,csak elmentettem a receptet.A tésztát a formába bele tudtam nyomkodni,a töltelékhez volt minden,gondoltam akkor kipróbálom azt.A bort alapból kihagytam,biztos nagyon finom vele,és más ízt ad neki,de nem iszom alkoholt,ez  van. Még annyit változtattam hogy tejszín helyett rizstejszínt használtam,és nem két evőkanállal tetem bele,hanem fél dobozzal.Annyira finom lett,még én magam is meglepődtem,nem vártam hogy ennyire jó lesz. Nekem hidegen is nagyon ízlett,péntekenként suliba járok,mindig gond hogy mit vigyek enni,holnapra már meg is csináltam egy újabb adagot.

Töltelék hozzávaló nálam:
125 g kockára vágott bacon
3 fej vöröshagyma
3 ek méz
1 dl rizstejszín
2 db tojás
1-2 ek bazsalikom
só, bors

A hagymát felszeleteltem,a bacont megpirítottam kevés vajon,majd kiszedtem a bacont és a hagymát megpároltam,kevés víz hozzáadásával.Aztán hozzáadtam a mézet,visszaraktam a bacont,és kicsit még sütöttem együtt. A tésztát elősütöttem 10 percig,aztán rátettem a baconos hagymát.Két tojást felvertem,összekevertem a rizstejszínnel,kicsi só,bors,és a bazsalikom ment még bele.Ezt ráöntöttem a hagymás-baconos töltelékre és 180 fokos sütőben sütöttem kb. 40 percig.



2011. május 1., vasárnap

Limara napraforgója

Ma vendégeket vártunk, Limara napraforgójára esett a választásom. De nem akartam én sem kimaradni ebből a finomságból, úgyhogy megcsináltam magamnak gluténmentesen. A hab a tortán hogy az enyém gyönyörű lett,a búzalisztes meg szörnyű, azért nem is mutogatom azt,mivel először csináltam és a búzalisztessel kezdtem, az lett a csúnyább.Mikor az enyém formáztam ott már rájöttem hogy inkább kisebb cikkekre kell vágni ,úgy nagyon szép lesz.Nagyon finom is volt,persze a búzalisztesből sem maradt egy morzsa sem,hamar elkapkodták az asztalról.

Én így csináltam a tésztát:
250 g Schar Mix B liszt
50 ml víz
50 g friss élesztő
2 ek. olaj
1 tk só
fél pohár joghurt kb

A vízben pici cukorral az élesztőt felfuttattam, aztán a liszttel,sóval,olajjal elkezdtem összegyúrni. A joghurtot apránként adagoltam hozzá,nekem fél pohárnyit vett fel,amíg összeállt egy gombócba a tészta. Utána kelesztés,majd formázás. A formázást Limaránál meg tudjátok nézni,az övé meseszép. A töltelékhez én apróra vágott selyemsonkát,kevés tejfölt,reszelt sajtot és pizzakrémet használtam.